Klubkoncert hangulatot akar varázsolni a Tankcsapda a Papp László Budapest Sportarénába április 28-án. Meglepő, de a debreceni srácok első önálló koncertjüket adják itt, és az este egyik legérdekesebb eleme az lesz, hogy a színpadot az Aréna közepére helyezik.

Fejes Tamás dobos szerint eddig azért nem volt eddig  önálló Tankcsapda-nagykoncert az Arénában, mert számunkra hagyományosan a debreceni Főnix Csarnok a nagyobb szabású fellépések helyszíne, másrészt szinte folyamatosan turnéznak és fesztiváloznak.

"

De tartoztunk a közönségnek egy Aréna-bulival. A színpad középre helyezése nemcsak a komfortérzetünk számára lesz szokatlan. A hangosítás, a közönség mögé vetített vizuál, a technika profi kezelése is komoly kihívást jelent, akárcsak az, hogy trióban ezt végig tudjuk csinálni. Mivel a küzdőtér is nagyobb lesz a szokásosnál, telt ház esetén 12 ezer ember fér be a koncertre

"

– tette hozzá a dobos.

"

Most nincs sem lemezbemutató, sem kerek évforduló, egyszerűen egy tökös rock and roll koncertet akarunk csinálni. Méghozzá a számunkra és a közönség számára egyaránt szokatlan körülmények között, úgy, hogy a színpadot az Aréna közepére helyezzük, a nézők körülöttünk fognak állni a megnövelt küzdőtéren. Nem lesz vendég, két és fél órán át hárman zúzunk a színpadon

"

– fejtette ki Lukács Laci.

Sidlovics Gábor gitáros arról beszélt, hogy a középre helyezett színpaddal, a klubkoncert hangulattal a lehető legemberközelibbé akarják tenni a koncertet.

"

Újítunk a látványon is, mert ugyan a lángokkal a Tankcsapda szinte össze van nőve, most kétszer annyi pirotechnika lesz, mint szokott

"

– mondta Sidi.

A Tankcsapda legutóbbi fellépése decemberben volt Debrecenben; április 28-án egy teljesen megújult műsorral lépnek színpadra és 2,5 órán keresztül nyomják a rock and rollt. Az estre három határon túli koncerttel melegít be a Tankcsapda: április 21-én Grazban, 22-én Pozsonyban, 23-án pedig Salzburgban játszanak klubokban. Az Arénában két előzenekar lesz, a német Reload és a hazai Pennhurst. A koncertet rögzítik, elképzelhető, hogy a kép- és a hanganyagot később kiadják.

"

Május elején Ausztráliában lesz három koncertünk, Melbourne-ben, Sydneyben és Brisbane-ben is a helyi magyarok előtt fogunk játszani. Ebben már komoly gyakorlatot szereztünk az elmúlt években, telt házas bulikat tudhatunk magunk mögött Németországban, Angliában vagy New Yorkban is” – hangsúlyozta Fejes Tamás

"

Az együttes 1989-ben alakult Debrecenben, eddig tizenhat albumot készített. Legfontosabb lemezeik: A legjobb méreg (1992), Jönnek a férgek (1994), Az ember tervez (1995), Ha zajt akartok! (1999), Agyarország (2001), Élni vagy égni (2003), Rockmafia Debrecen (2012). A csapat tavaly Dolgozzátok fel! címmel dupla albumot jelentetett meg: az egyik korongon mások játsszák a Tankcsapda dalait, a másikon a zenekar értelmezte újra a hazai könnyűzenei színtér néhány klasszikusát. Egyelőre nem terveznek új stúdióalbumot.

A középen elhelyezett színpadot már sokan használtak a rockzene történetében, az elsők között a Beatles alkalmazta ezt 1965-ben a New York-i Shea Stadiumban, de a technikai feltételek akkor még nem álltak rendelkezésre a megfelelő hangosításhoz. Magyarországon az Arénában az Irígy Hónaljmirigynek volt már középen elhelyezett színpaddal koncertje.

Kapcsolódó cikkeink:

Lelepleztük a Tankcsapda titkát

Dolgozzátok fel valahogy: rekordidő alatt lett platina a Tankcsapda remake albuma

Tankcsapda-koncert – egy öreg rocker szemével

„Piszok mázlista fickó vagyok” – Sidi a Harley-Davidson nagykövete

 

Fotó innen

Forrás: MTI

A szerzőről

Fesztiválzabáló és léggitár gyilkos vagyok. A rockzene nekem az, ami a régészeknek Attila sírja. Keresem és kutatom. Az más kérdés, hogy én tudom, hol temették el Attilát, de eddig senki nem kérdezett meg róla. Ahogy én sem kérdeztem meg egy régészt sem, hogy miért kell elbutulnia a mainstream zenének. Előszeretettel ragadnak el az érzelmek, és olykor utolér a nosztalgia, amikor még nem vettünk fel telefonnal koncertet, hanem helyette idegenekkel pogóztunk. Ahogy még most is, mert régi vágású gyerek vagyok. Sör és Rock and Roll!

Szólj hozzá!