A hőskorszakból már csak Fats Domino, Jerry Lee Lewis és Little Richard tagja az e világi nagyzenekarnak, de Chuck Berry volt az, aki olyat hozott létre, amit előtte soha senki. Jerry Lee Lewisnak azt mondta az édesanyja egyszer: “Hát, te és Elvis is elég jók vagytok, de azért nem vagy egy Chuck Berry.” A Mesterre emlékezünk, aki túlélt rengeteg olyan zenészt, aki miatta ragadott hangszert.

90 éves korában szombaton elment minden rockzenész Ősapája, a Mesterek Mestere, Chuck Berry. Az összes ma ismert korszakalkotó zenekar és előadó az ő hatására lettek azok, akik. Az ő hátán másztak fel. Említhetnénk a Stonest vagy a Beatlest is akár. John Lennon fogalmazta meg talán a legjobban:

"

Ha a rock’n’rollt bárhogy máshogy kellene hívni, akkor Chuck Berrynek kellene elnevezni.

"

1926 október 18-án született az amerikai St. Louisban. Fiatalon megismerkedett a zenével és iskolatársaival klubokban léptek fel. Rengeteg különböző szakmából tartotta el magát. 1948 és 1955 között fotózott, fodrászkodott, autógyári munkás is volt, de szerencsére a zenéléssel is próbálkozott: főleg Charlie Christian és Carl Hogan gitárjátéka volt rá hatással. ’55-ben Chicagóban találkozott Muddy Watersszel, aki bemutatta több producernek és kiadónak az “Ida Mae” című szerzeményét, mely később “Maybellene” címen lett sláger, köszönhetően a rádiós játszásnak. Ezzel a számmal Chuck Berry volt az első fekete előadóművész, akinek sikerült betörnie a popzene piacára. Ettől a ponttól kezdve két éven keresztül folyamatosan írta a rock and roll számokat, de a siker csak váratott magára egészen az 1957-es “School Days”-ig, amivel a lázadó tinédzserek egyik „alapművét” zúdította rá a rasszista Amerikára. Megjárta a mennyet és a poklot, hisz a sors fintora, hogy a 60. születésnapjának otthont adó színházterem éppen az a hely volt, ahonnan fiatalként kitiltották bőrszíne miatt.

Ő volt az első fekete szupersztár, aki nem csak kitűnt egyedi gitárjátékával, amiben ötvözte a countryt a rhythm & bluesal, hanem megalkotta az 1000 fokon izzó szexgépet: a rock gitáros szimbólumot! Abban is első volt, aki szeretői viszonyba került a hangszerével, életre kelt a kezében, megalkotta a metálterpesz elődjét és kialakított saját elemeket, mint amilyen a duckwalk, amit azóta Angus Young és Keith Richards is használ. Apropó, Chuck Berry nagyságát talán az is mutatja, hogy ő simán pofán vágta Keith Richardsot, amikor engedély nélkül hozzányúlt a gitárjához. Hát igen, ugye, a barátunk csajára se mozdulunk rá soha, maximum keresünk egy hozzá hasonlót. És így volt ez a Stones történetében is, Berry alkotta rock and roll úton indultak el és hódították meg az univerzumot. Amikor 1961-ben Jagger és Keith találkoztak, akkor Micknél egy Chuck Berry lemez volt, Richardsnál egy gitár… A többit pedig már ismerjük: Satisfaction, Paint it black, Start me up

Mick Jagger így búcsúzott Berrytől:

"

Szeretném megköszönni mindazt az inspirációt, amit a zenéjével adott nekünk. Felvillanyozta a kamaszkorunkat, és életet lehelt abba az álmunkba, hogy egyszer majd zenészek és előadók leszünk. Az ő szövegei kiragyogtak a többi közül, és különös fényt vetettek az amerikai álomra. Chuck, lenyűgöző voltál, a zenéd örökre belénk vésődött.

"

Keith Richards:

"

Ma kihunyt az egyik legnagyobb fényforrásom.

"

Berry – azon túl, hogy zseniális gitáros – volt a hőskorban azon kevés előadók egyike, aki szövegíróként és szerzőként is géniusz volt. Szövegei messze meghaladták az akkor szokványos “jajj de szép az élet” sablont és üstökösként világítottak a zene egén. Megtörte az addig szokványos zenei harmóniát és gyors, váltott riffekkel töltötte meg a csendet. Bob Dylantől Lemmy Kilmisterig mindenki elismerte, hogy ha nincs Chuck, akkor marha nagy csend lenne a rockrádiók éterében. Forradalmasította a gitárt, és az egyetemes rockzenében nélkülözhetetlenné és a legfontosabb hangszerré tette. Megalkotta, megmutatta és mindenkit túlélt. A tudása és a világra gyakorolt hatása pedig a 20. század legjelentősebb hullámát indította el. 90 évig élt a rock and rollban, amit lehetett, azt letette az asztalra, hogy minden zenész kedvére mazsolázzon belőle. Hány alakuló zenekar kezdi a zenélést a Johnny B Goode eltaposhatatlan himnusszal? Talán egyszer minden zenekar berakja a repertoárba, vagy csak a próbatermi örömzenélésbe.

Nem csak Alapi Istvánról nincs fogalma a fiataloknak, de Chuck Berryt is teljes homály fedi a részükről. Jól van ez így? Tudomásul kell venni, hogy a zenészeket is ugyanúgy meg kell mutatni és tanítani a fiataloknak, mint a feltalálókat, fizikusokat, kémikusokat, hadvezéreket, királyokat vagy diktátorokat. A gyerekek tudják már, hogy ki találta fel az Applet, hol és mikor voltak forradalmak, csaták vagy fegyverletételek, de fingjuk nincs ki/kik alkották meg a rock and rollt. Ami azért igen nagy hatással volt és van a világra. Meg kéne érteni végre, hogy a kultúrát, és ezen belül a zenét is oktatni kell. Ahogy Jim Morrison költészete már több államban és országban tananyag lett, úgy a régi nagy mesterek munkásságát és hatásait is fel kéne tárni a teljes vak sötétben tévelygő generációnak.

Nem kell félni, nem lesznek a gyerekek nőfaló rocksztárok vagy drogfüggő botrányhősök, ha megtudják ki az a

Johnny Cash, Buddy Holly, Elvis, Jerry Lee Lewis, Ray Charles, B.B. King.

Diktátor sem lett még egyetlen gyerek sem (ja de, viszont nem sok) attól, hogy kötelezően bemagolta Adolf vagy Sztálin életét. Példaként állnak előttük, hogy mi az, amit soha többé nem követhet el az emberiség. Mert cudar világ lesz, ha puskáspetik és byealexek fogják mentorálni a zenei tehetségeket. Vak vezet világtalant.

Egy kezdeti, alapszintű rálátást kell adni a gyerekeknek, hisz egészen addig én sem tudtam, hogy mennyire érdekel a történelem, és ezen belül az első és második világháború, amíg meg nem kaptam általánosban a kezdeti információkat, amik alapján elindult bennem az érdeklődés. Amilyen a király, olyan a királyság. Milyen lett volna Michael Jackson, ha egy tehetségkutató győztese mondta volna meg neki, mit kell csinálnia a színpadon, vagy milyen lett volna a Stones, ha nem Chuck Berry inspirálta volna őket, hanem egy harmatgyenge sztárocska, mert éppen jó időben volt jó helyen. Sok a kérdés, de a válasz csak egy lehet,

nagy hatású művészek tudnak kinevelni méltó utódokat.

Ők tudnak inspirációt adni.

Szombaton elvesztette a világ a rockzene origóját, de olyan életművet hagyott hátra, amibe ha belehallgatunk, megértjük, hogy a zsenik mindig olyat alkotnak, ami azelőtt elképzelhetetlen volt.

Chuck Berry, köszönöm neked, hogy létezhettek olyan zenekarok, mint a Beatles, Stones, Motörhead, AC/DC! Mert neked köszönhetjük őket!

Ég veled, Mr. Rock and Roll! Nyugodj békében!

A szerzőről

Fesztiválzabáló és léggitár gyilkos vagyok. A rockzene nekem az, ami a régészeknek Attila sírja. Keresem és kutatom. Az más kérdés, hogy én tudom, hol temették el Attilát, de eddig senki nem kérdezett meg róla. Ahogy én sem kérdeztem meg egy régészt sem, hogy miért kell elbutulnia a mainstream zenének. Előszeretettel ragadnak el az érzelmek, és olykor utolér a nosztalgia, amikor még nem vettünk fel telefonnal koncertet, hanem helyette idegenekkel pogóztunk. Ahogy még most is, mert régi vágású gyerek vagyok. Sör és Rock and Roll!

Szólj hozzá!