Talán akkor mindenki valós képet kap az estéről, ha azt mondom, hogy mostanra lettem agyam és testem teljes tudatában – no meg fittségében szombat óta. Ezért készült el kicsit késve a beszámoló. Jég a homlokon egész vasárnap. Szóval a Jégre teszlek lemez idén húsz éves, és ezt volt hivatott megünnepelni a Barba Negra közönsége szombat este…

Január 14., szombat. Az időjárás méltó az esti buli címéhez, jégen közlekedve mellőzzük a hó sárgára festését, mert félő, hogy hip-hop visszafagy az anyatesthez. Az este nyolc órás kapunyitást a közeli borozóban vártuk, ami egy időutazás volt. Ha azok a könyöklők mesélni tudnának… Jól láthatóan ott több generáció lett az alkohol rabja, mint ahány drukkere van az MTK-nak. Már a megnevezéstől lefő a kávé. Borozó!

A Kartellal a kapcsolatom elég viharosan indult a 90-es években. Mivel a Sex Action már fiatalon beleépült a mindennapjaimba, ezért pofonként éltem meg Döglégy új hóbortját, amikor is megalapította a Kartellt. Az egészet nem tudtam hova tenni, haragudtam is rá, hogy miért nem rockzenekart alapított. Néztem, hallgattam, és nem tudtam értelmezni az egészet. A tetőtől talpig rocker Zolee, hirtelen rapelni kezdett… Aztán teltek a napok, hetek, hónapok, és a bulikba menet a kocsiban már rendre bekerültek a magnóba a Ganxsta-kazetták. (A fiatalabbaknak:a magnókazetta egy mágnesszalag alapú adathordozó, mely a hagyományos orsós magnetofonszalaggal szemben speciálisan kialakított zárt házban fut. Különféle változatait hang-, kép- és adatrögzítésre használják, analóg vagy digitális módon.) Ahogy a barátaim a kocsiban nyomták a dalok szövegeit, attól én is ráéreztem az ízére. Keményebbek voltunk, mint az orosz tél. Nyilván tizenévesen egy tróger rocker – mint én is voltam (vagyok) – zsigeri alapon nem akarta megkedvelni a bandát… Pedig tudtam, hogy nem rossz, de kemény vagyok, és akkor sem fogom kimondani, hogy jó. Már nem lázadoztam az autóban, hogy rakjunk be inkább Marilyn Mansont, ezzel nagyvonalú gesztussal hoztam a többiek tudomására, hogy elfogadásra került nálam a Kartel.

Aztán megérkeztünk a Banán klubba, és az este folyamán a lemezlovas is Ganxsta-lemezt pakolt a lejátszóba, így megkaptam a választ, hogy kuss, paraszt, ami jó, az jó. Ne elvi alapon dönts! És innentől kezdve már nyíltan szerettem a gengszter-rap hazai úttörőit. Amikor végleg a szívembe zárták magukat, az a Sziget fesztivál nagyszínpadán adott egyik koncertjük közben volt (valamikor marha régen, 1999-ben), mert nem gondoltam volna, hogy rendesen hangszerelve, zenészekkel adják elő a dolgot. Akkor elindultam, kutattam az amerikai előadók után, ismerkedtem a műfajjal, és ahogy az lenni szokott, új kedvencekre leltem. Tehát Ganxsta mutatott nekem egy új irányt. Köszi, bazzeg! Azóta számtalan Ganxsta-koncert van már a lábamban és számtalan üveg sör gurult le a gyomromba a bulik közben. Velük öregedtem meg én is: ülőháj és őszülő halánték…

A Barba Negrában az eredeti alapító tagokkal kiegészülve álltak színpadra, akik szintén megapásodtak az évek során. Zolee, Lory B., OJ Sámson, Steve és Big Daddy Laca. A bulira már hetekkel előtte elfogyott minden jegy, ezért aggódtunk is, hogy miként fogja megugrani a pultos személyzet a nagy tömeget. Nem szeretünk sokat várni az italunkra. Az kiszolgálás szerencsére gördülékeny volt, mint mindig, csak a vécé előtt állt akkora sor, mint a karácsonyi bevásárlás idején a hipermarket pénztárainál. Viszont, ha sörözik az ember, akkor nem mérlegel és nem áll be egy olyan sorba, ami hasraütésre is egy emberöltő a piszoárig. Nincs mese, vállalni kell a kockázatot és kitenni a hidegnek a bohócot. Hólyag rendben, a felvezető műsor lement, jöhet a Kartel. Hagyomány, hogy az előzenekarokat inkább tankolással töltjük, de utólag megtudtam, hogy KILLAKIKITT, Vicc Beatz – Jam Balaya, PHAT és Siska Finuccsi hangolták a közönséget. Nekem ez túl rap, nem is gondoltam egy percig sem, hogy meg kéne nézzem.

Na de tíz után tizenöt perccel feljönnek a színpadra az anyaszomorító szűzoltók.

Zolee beköszön a közönségnek:

"

Na mi van, gecik!

"

Van még ember az országban, aki legeciz 1000 embert és örömujjongás a válasz rá? Hát, mi szeretjük! Az első dal mindjárt a Ki a fasza gyerek, ha esetleg valaki nem tudná, ki is az, akkor a miheztartás végett vésse jól a fejébe a koncert hátralevő részében. A kivetítőre látványos és múltba tekintő anyagot raktak össze, nagyon passzolt minden a dalokhoz egész este. Főleg a régi képekből összerakott montázsok ültek nálam nagyon. Az biztos, hogy a Kartel még mindig kardélre hány bármennyi csajt, érdemes lenne az új generációs sztárocskáknak néha ellátogatniuk Ganxsta-koncertekre, hogy lássanak pár mázsa tesztoszteront a színpadon. Trógerek, obszcének, büfögnek, anyáznak, markolásszák a töküket, mint minden normális férfiember! A Jégre teszlek album teljes egészét lejátszották nekünk, és a közönség soraiban örömmel láttam, (hogy egy klasszikust idézzek):

"

“Ott volt a postás, a rendőr, a villanyszerelő,
a szomszéd, a gázos és a díjbeszedő,
a handlé, a szódás és a képkereskedő,
a házmester, a fia és a kéményseprő.”

"

Minden korosztály, mindenféle társadalmi rétegből. És ez az igazi elismerés, hogy lehet, időközben valaki vezető lett és/vagy tisztes családapa vagy anya, de nem felejtik ifjú koruk nagy anyázásait, és eljönnek egy ilyen koncertre, hogy lemenjenek kutyába és újraéljék az egészet. A fiatalok jelenléte pedig remény a jövőre nézve, hogy hiába az X-Faktorok agysebészeti pontosságú célzása a befolyásolható gyerekekre, vannak, akik tovább látnak a szaron.

A közönségre szerintem egy rossz szava nem lehet a zenekarnak, mert a teljes Barba Negra együtt élt a dalokkal. A meghívott vendégek pedig hozták a kötelezőt. Szasza, Péterffy Lili és Horváth Charlie is pont annyit tettek hozzá az estéhez, amennyit kell. Charlie hangja olyan mélyről jövő füstös bluesoktól edzett, hogy nincs ember a föld kerekén, akinek a hangjától jobban érzem a whisky illatát. Na jó, Tom Waits… A koncert második felére már üzembiztosan álltunk, és ekkor jött a műsorban a Kartel legjobb dalai válogatás. Ennyi év távlatából is kívülről fújom ezeket, bezzeg a másodfokú egyenlet megoldóképletét már aznap elfelejtettem, amikor közölték velem. Amikor a színpadra nézek, akkor elkap a nosztalgikus jóérzés, hogy milyen szép is látni őket újra együtt, egy színpadon. Mert így szerettük meg őket, így ismertük meg a gettó-rap hazai átiratát, és húsz év után is nekünk és rólunk szólnak a dalok. Mi pedig ennek úgy tudunk örülni, hogy leüvöltjük a hangerőt a közönséggel és nem engedjük, hogy véget érjen a koncert. Talán egy észrevételem van csupán, Zolee olykor egy szablyával hadonászott, ami biztos egy újabb hóbort nála, de most még nem nagyon tudom értelmezni, de biztos megértem majd, ahogy a Kartelt is megértettem vagy 20 éve.

A buli  tökéletes volt.  Mert ahogy mondottam volt, a Wellhello nem lehet elnöki, mivel Döglégy a President. Próbálok valami nagyon frappáns zárógondolatot írni, de csak annyit tudok, hogy menjetek a picsába, kedves Kartel. Még mindig egy igazi mocskos banda vagytok és nem féltek ezt megénekelni. A sok érzelgős faszságot hagyjátok meg a mai fiúsztárocskáknak. Talán egyszer ők is megértik, hogy a nőknek férfi kell, nem nyafogás.

A szerzőről

Fesztiválzabáló és léggitár gyilkos vagyok. A rockzene nekem az, ami a régészeknek Attila sírja. Keresem és kutatom. Az más kérdés, hogy én tudom, hol temették el Attilát, de eddig senki nem kérdezett meg róla. Ahogy én sem kérdeztem meg egy régészt sem, hogy miért kell elbutulnia a mainstream zenének. Előszeretettel ragadnak el az érzelmek, és olykor utolér a nosztalgia, amikor még nem vettünk fel telefonnal koncertet, hanem helyette idegenekkel pogóztunk. Ahogy még most is, mert régi vágású gyerek vagyok. Sör és Rock and Roll!

Szólj hozzá!