Azt olvastam valahol, hogy egy zenekarnak kábé havi tízezer forintra van szüksége ahhoz, hogy jól menjen. Annak jártunk utána, hogy milyen költségei vannak egy átlagos zenésznek, mennyire éri meg koncertezni, előnyök, hátrányok satöbbi. Saját tapasztalatokról beszélünk, senki se vegye magára, vagy, ha akarja, akkor de.

Számomra az átlagos kezdő zenészt úgy lehet leírni, hogy van egy munkahelye, ami mellett van egy zenekara, amit éppen most próbálnak beindítani úgy, hogy mondjuk, legyenek rendesebben koncertek, ne pedig két-három havonta egy. De mégis mivel jár ez? Első körben ne azt nézzük, hogy anyagilag mi mennyibe kerül. Munka után, hétköznap este vagy esetleg hétvégén utazol még körülbelül fél-egy órát a próbaterembe azért, hogy azt csináld, amit szeretsz. Ezt az időt elveszed a csajodtól, a kutyádtól, a haveroktól, a szakmai fejlődéstől (vö. meló), energiát használsz fel azért, hogy csak zenélj a teremben. Ebben nincs benne az a plusz, amit otthon gyakorolsz, mondjuk hajnal kettőkor, fejhallgatóval, hogy ne zavard a szomszédot. Itt csak arról beszélünk, hogy lementél a terembe, hogy kizárd egy kicsit a külvilágot.

Aztán lehet, hogy a teremben nem is fogtok mást csinálni, csak ültök, vagy veszekedtek egy sort és egy kicsit megtépázod az idegrendszered. A kényelmes pihenés, kikapcsolódás helyett még egy adag terhet is a nyakadba veszel.

Sajnos a zenélés nem csak felhőtlen riffelgetés.

Vannak napok, amikor egyszerűen nem megy, és olyankor felmerülhet benned a kérdés, hogy akarod-e ezt, megéri-e ennyit feszülni rajta. Aztán mindig jön valami, ami seggbe rúg, és arra jutsz, hogy imádod ezt csinálni. Belegondolsz abba, ha nem tombolhatnád ki magad a teremben, akkor reggel a hármas metrón tuti halomra ölnéd az utazóközönséget egy fakanállal. Na de hol is tartunk? Még nem költöttünk semmit, csak a magánéletünket beáldoztuk, amennyire csak bírtuk. Sokaknak ez nem megy, és ilyenkor jönnek a véres szakítások, amik egyfajta zenei ihlet melegágyai, de nem is baj, ha az ilyen kapcsolatok az elején elvéreznek. De pénzt még mindig nem költöttünk. Elméletileg. Pedig, de! Nem is keveset.

Ahhoz, hogy lejuss a próbaterembe, jó eséllyel tömegközlekedést veszel igénybe, ami nem egy olcsó mulatság, ergó, a bérletre máris elköltöttél TÍZEZRET. Oké, máshova is kell a bérlet, de akkor is egyfajta velejárója a dolognak. Aztán jön a próbaterem bérlése. Jelen esetben a mi alanyunk fix havidíjas próbateremben van. Ezeknek az átlag ára negyven-hatvanezer forint között mozog. De mivel többen bérlik a termet, így  egy nagyjából HATEZRES átlaggal számolhatunk. Nagyon király, megvannak az alapok.

De min játszol?

Kell egy saját cucc, ami meg is szólal a dob mellet. (Bocsánat, kifelejtettem, hogy gitáros/basszusgitáros szempontokat követünk. Dobosok nyugodtan élhetnek panasszal és hozzá tehetik a plusz költségeiket.)

Mi kell ahhoz, hogy játsszál az eddig üres, de kifizetett próbatermedben? Gitár, erősítőfej, láda, hosszabbítók plusz az énekcuccot azért általában közösen dobják össze a zenekarok. Számolhatunk? Használtan egy gitármotyó, ami meg is szólal, körülbelül KÉTSZÁZEZERBŐL ki is jön. Ehhez kell még egy gitár, amire szánjunk, mondjuk SZÁZEZRET. Ebben az esetben egy alapgitárról beszélünk, mondjuk egy kicserélt hangszedővel. Szép, ügyesek vagyunk, megvan a felszerelésünk. De ugye ez amortizálódik. Az elektroncsövek elhasználódnak, a tranyós erősítő eszi az áramot stb. Felszámolhatunk egy próbára olyan EZER forintos amortizációs díjat? Legyen, és akkor cukik voltunk, és még egy sör is belefért. Fasza! Van cuccunk, vannak riffjeink, van még energiánk is a család és a munka mellett, de milyen költséggel járhat még egy fellépés?

Elkezdünk szervezni egy koncertet.

Mit csinálsz? Netezel és telefonálsz – megint csak a szabadidődben. Erre rá szánhatunk kb. havi HÁROMEZER forintot, és akkor nagyon barátiak voltunk, szerintem. Plusz ezzel le is van dumálva a koncerttel kapcsolatban minden. Reklámozni kellene a bulit – ez a következő. Szerencsére ma már a Facebookon szinte ingyen megoldjuk, és a koncerthelyek/szervezők is vannak olyan jó fejek, hogy csak a flyert kell megosztanod, így ezzel annyira nem kell bajlódni, de persze, ha érzel rá affinitást, akkor még a szabadidődből futja rá, nem? Az áram meg nem számít, meg az Ncore-ról letöltött Photoshopért sem kell fizetni.

De akkor mi van még mindig a zsákban? El kell jutni a koncertre. Ha szerencsétek van, akkor a jegyszedőért nem kell fizetni, de láttunk jó néhány pesti klubot, ahol kijelentették, hogy mínusz ötezer a gázsi mert a jegyszedőt is fizetni kell! De ez azért elenyésző számban van. Valahogy pedig oda kell juttatnod a felszerelésedet a buliba. Ha nincsenek iszonyat jó fej haverjaid, akik halált megvető bátorsággal végig viszik a BKV-val a cuccodat, miközben vigyáznak rá, akkor jó eséllyel kocsit kell szerezni. Abba tankolni kell, nagyjából legyen ÖTEZER az is. Kell szerezni valakit, aki vezet, mert hát azért a saját koncerted után csak megiszol egy-két jaffát, ha úgy alakul. Nálunk általában nem egy-kettő fogy, szóval nekünk mindig szükségünk van egy sofőrre, aki nem hisztizik a koncert után két perccel, hogy indulás! Szóval, kell egy megértő sofőr vagy egy haver, akit máskor ti itattok. Erre is nyugodtan rá szánhatunk ÖTEZER forintot, és akkor ezt is olcsón hoztuk ki. Még nem is számoltunk azzal, hogyha esetleg van MÖRCS cuccotok, akkor valakinek azt is kéne árusítania, de azt már tényleg haveri segítséggel meg lehet oldani. Ugye, hogy nem is olyan kevés energia és pénz? Egyetlen szájbavert koncertért…

Tudjátok, olyan ez, mint a videókészítés. Azt hiszik az emberek, hogy a hülye gyerek csak megnyomja a REC-et, amire mindenki képes, a vágásnál meg csak ide-oda rakosgatja a cuccokat. Azt mindenki csodálkozik, hogy ezen mi olyan drága. Na, drága tudatlan barátaim, ugyanilyen a zenélés is. Több órányi energiát öl bele az ember, több tízezret költ el arra, hogy azt csinálja, amit szeret. Több órán keresztül idegeskedünk, több órán keresztül röhögünk. Persze, költhetnék sakkozásra is ennyit havonta, de az nem érdekel. Miért csináljuk?

Ez az életünk, ezzel vagyunk kerek egész, ettől vagyunk azok, akik.

Leszarom, hogyha nem jövünk ki belőle anyagilag pozitívan, csak azt csinálhassam, amit szeretek. Ezért hoz minden zenész nem kicsi áldozatokat. Elviseljük a mostoha körülményeket, ott, a koszos vágóhídi pincében, ahol télen a kis elektromos radiátor körül melegedünk négyen, és azt hallgatjuk, hogy kint hogy rohangálnak a patkányok, csak azért, mert a zene segít abban, nem kicsit, hogy életben maradjunk. Ez az életünk része, dacolunk a körülményekkel, dacolunk a pénztelenséggel, de csináljuk, mert e nélkül nem lennénk azok, akik.

És ha ez a maroknyi ember nem tartana ki, akkor nem lennének itthon olyan zenekaraink, mint a Haw, a The Devils Trade, az Apey And The Pea, a Basement Haze, az Igor, a Dick Dögless, az Oaken, a Crippled Fox, a megboldogult Bridge To Solace, az Isten Háta Mögött, a Barbears, az Ektomorf, a Watch My Dying, a Bekes Project. Ez a felsorolás a teljesség igénye nélkül történt.

Köszönöm srácok, hogy kitartotok, és olyan zenét toltok, amitől jobb lesz ez az ország, ez a bolygó! RESPECT MINDENKINEK!

A szerzőről

A jövőben én leszek a felelős, hogy a rock–metál világ nagyágyúiról minél több friss hírt és koncertbeszámolót kapjatok. Ígérem, nem leszek tétlen! Az igazán nagyok mellett pedig folyamatosan leereszkedünk az igazi mély underground pokolba is, hogy lássátok, mi megy a felszín alatt. Teljes magabiztossággal merem állítani, hogy rengeteg jó zenekar van (nem csak hazánkban) hanem külföldön is, akik nem kaptak eddig kellő figyelmet. Ebből a mocsokból származom én is, így garantálom, hogy nem fogtok unatkozni, ha minket választotok! Ha esetleg szeretnétek a zenekarotokról egy velős kritikát, keressetek engem!

Szólj hozzá!