Értem én, hogy Despacito, de csajok tegyétek meg magatoknak azt a szívességet, hogy néha benéztek egy rock koncertre, nem fogjátok megbánni.

A Nirvana elképesztő dobosa, Dave Grohl által alapított zenekar megérkezett Budapestre. Mit megérkezett?! Berobbant. Istenadta tehetsége mellett, azt hiszem, kijelenthetjük, hogy ha nem tudna semmilyen hangszeren játszani, akkor is nézegetnénk a színpadon 2 és fél órán keresztül, ha csak ott állna, akkor is. De nemcsak ott állt, hanem mint egy atombomba letarolta és újraépítette, majd ismét letarolta az Arénát.

Az 1995-ben debütáló Foo Fighters album megjelenését követő évtizedekben Dave Grohl, Taylor Hawkins, Nate Mendel, Chris Shiflett és Pat Smear maradandót alkotó csapattá vált. Az eddig megjelent 8 albumuk arany vagy platina egytől egyig. Van 11 Grammy- és 4 Brit Awards zenei díjuk, nem mellesleg több mint 25 millió lemezt adtak el.

Kurt Cobain halála után hat hónappal Dave Grohl bevonult a stúdióba és felvett egy lemezt, aminek különlegessége, hogy minden hangszeren Grohl játszott. Megcsinálták a keverést, aminek az eredménye a Foo Fighters első albuma lett. Ez azért önmagában sem semmi.

De kezdjük ott, hogy mindezt a koncert alatt tudtam meg, ugyanis magamat be sem engedtem volna egy ilyen zenei eseményre. Annyi közöm van a rock zenéhez, hogy anno az osztálykirándulásokon a busz hátsó ülésén tudtam ordítani a Tankcsapda Mennyország Turiszt-ját. Ezzel be is mutattam a műfajhoz fűződő viszonyomat. Azonban, amit ezen a koncerten tapasztaltam, azzal kijelenthetem, hogy megtértem. Ezentúl árgus szemmel kell figyelnem ezt a zenei vonalat (is), mert maradandó nyomot hagyott a fülemben.

Szerencsére Grohl az angyalarcú Taylor Hawkinst választotta dobosnak, aki 2001-ben az egyik koncertjükön ugyan csúnyán túlnyugtatózta magát és volt némi problémája a tudatmódosítókkal is,  de szerencsére már ezen a korszakon túl van, és a dobok mellett a koncerten megcsillogtatta orgánumát is a nagyközönség előtt, mert David erőszeretettel engedi át neki a mikrofont. Mindezt úgy, hogy Taylor hawaii mintás trikóban és olyan rövidnadrágban veri izomból azokat a dobokat, amiben rendes férfiember maximum füvet nyírni szokott.

Tehát ez a felettébb sármos ember felszaladt a színpadra, széttépte a gitár húrjait, majd elnézést kért. Igen, elnézést, miután szót kapott az ovációt követően. Végignézett a tömegen, és azt mondta, ne haragudjatok, hogy húsz éve voltunk nálatok utoljára!

A koncert a rockhimnuszok áradatát zúdította nyakunkba mint, az Everlong, Monkey Wrench, My Hero, Learn To Fly, All My Life, Best Of You, The Pretender, Walk, vagy a Something From Nothing. Már a koncert elején közölte velünk, hogy magasba emel, majd ismét visszatesz a  földre, és mivel tényleg sajnálja, hogy ennyi évig hanyagolt ezt a közönséget, kompenzál minket egy kivételesen hosszú koncerttel. Tehát adott volt egy Aréna telt ház, öt amerikai mosollyal megáldott aranykezű zenész és egy olyan koncert, amitől minden száj tátva marad. Grohl félmosollyal végig rágózta a koncertet, amit a ledfalakon követhettünk nyomon. Olyan karizmatikus egyéniségek mutatkoztak meg, amitől az ember lánya, akkor is ha teljesen vakon van a műfajban, megérti, mit jelent a profizmus a rock zenében. A hajrázós kirobbanó dalokat minden alkalommal olyan lírai balladák követték, amire az Aréna teljes közönsége elcsendesedett. Úgy játszott az érzelmekkel emberünk, hogy öröm volt nézni. A közönség egy emberként reagált minden rezdülésére. A koncert alatt elhangzott a mondat a jobbomról: “Nem érzed viccesnek a coachok szájából, akik a nagy multik dolgozói számára tartanak előadásokat arról, hogy mi is a siker a munkában és az életben?” Megértettem. Így lehet igazán maradandót alkotni.

Köszi, Foo Fighters, hogy itt voltatok, és üzenem, hogy jó lenne, ha gyakrabban jönnétek és nem kellene újabb húsz évet várni rátok, mert lett egy új rajongótok.

A szerzőről

Vándor lélek, utazó. Már Agatha Christie is megmondta, hogy az utazás nemcsak az elmét csiszolja, hanem időnként azzal a következménnyel jár, hogy az ember furcsa ismeretségekre tesz szert. Éppen ezért tisztelek mindent, ami hozzáad és nem elvesz, művészetnek gondolok bármit, ami legyen akár kép, hang, megfogható vagy megfoghatatlan, de jó érzéssel tölt el. Azt pedig biztosan tudom, hogy a világ odakint van!

Szólj hozzá!