Március 12-én (azaz tegnap) ünnepelte 70. születésnapját Fenyő Miklós, ezzel a kis jegyzettel szeretnénk köszönteni őt.

A 80-as években talán több háztartásban volt Hungária lemez, mint televízió. Úgy sorakoztak az Ablak Zsiráf és az Ég és föld könyvek között, hogy a hétfői adásszünetkor csípőből megtalálta apánk, és a tű ütemes sercegése után a Videoton hangfalakból berobbant a nagyszobába a Rock and Roll Katlan. Ezeknek az estéknek a fele sem volt tréfa: atléta, vacsora a fotelban, láb az asztalon – és az öreg vörösre verte a combját.

Már gyerekként is imádtam a lemezek szövegeit. Elképesztő pesti szleng, bitang hasonlatok:

"

Vanília, vanília Lia, egy ilyen csajhoz nem kell sok pia…

"

Igazi csajozós, bugyilerángató dumákkal vannak tele a dalok. Amilyen maga a rock and roll, és ez megírva magyarul és szalonképesen egy generáció mindennapi dumájává nőtték ki magukat.

Egyszer megkérdeztem apámtól, kik azok a jampecok, és azt mondta, azok, akik elkerülik a katonaságot.

Nyilván a felét sem értettem, de apám olyan átéléssel énekelte, hogy biztos voltam benne, valami “csúnya” dologról szólhat. Katonacsalád sarjaként a katonai lakótelepeken hetente volt panelbuli. Mint valami vándorfesztivál, minden héten másokhoz mentünk bulizni a szülőkkel, és már csak azért is örültünk ennek, mert voltak olyan családok, akiknek volt NSZK kapcsolatuk, és a Quelle magazin bibliai vastagságú álmodozó lapjaiban néztük a menő játékokat. Persze, ahogy cseperedtünk, úgy haladtunk a közepéig, ahol a fehérneműk voltak…

Szóval javában dúlt a boldog szocializmus, és egy csepp amerikai érzés landolt a Felszabadulás lakótelepre, amikor fater elővette a Hungária lemezeit, és a nálunk rendezett panelbuliban (4.emelet 3-as ajtó) megszólaltak az azóta is kötelező darabok:

Csókkirály, Duci Juci, Hotel Menthol, Marina

és sorolhatnám estig.

A Rock and Roll Party és a Hotel Menthol-lemezek olyan sebészi pontossággal lettek megalkotva, hogy nem kellett továbbléptetni egyetlen egy dalt sem. Tökéletesen felépített albumokról van szó. És ezek a lemezek így, több mint harminc év után is kívánják, hogy felrakjam a lemezjátszóra vagy betoljam a kocsiba őket bömböltetni.

Fenyő Miklós  a 80-as években kétség kívül újraélesztette a klasszikus rock and rollt, és a parketták több évtizednyi twisthiány után újra csillogni kezdtek, ahogy a műszálas barna zoknikban a haza katonái (élükön apámmal) fényesre nem dörzsölték. Istenem, mennyit hallottam a gyerekszobából, ahogy együtt üvöltik:

"

Most mutassuk meg mi az a lábtörlés!
Mi az a lábtörlés? – Ez a lábtörlés!
Taposd el a csikket! – jó, jó
Hajlítgasd a térded! – jó,jó
Most ereszkedj le hídba! jó, jó
Jóóóó!

"

Az újraélesztést persze képletesen érteni, mert mint más sem, úgy az amerikai rock and roll sem tudott a vasfüggönyön büntetlenül benézni a legvidámabb barakk lakótelepei közé. A Hungáriát pedig legálisan lehetett élvezni és az elfojtott vágyakozás úgy tört felszínre, hogy hipp-hopp eladtak több millió Hungária lemezt. Erdős Péter köztudottan nem kedvelte Fenyőt, ha csak a Beatles-láz című lemezre gondolunk, akkor képet kapunk róla mennyire nem szimpatizált vele, hisz az 1977-ben felvett anyagot egyszerűen betiltotta, és csak 20 évvel később jelent meg, 1997-ben.

Fenyő Miklós meghatározó zenésze az én generációmnak. Talán nincs olyan 35-40 éves férfi/nő, aki ne tudná kívülről a Hungária slágereket. Beszívtuk az anyatejjel és a még több piros Symphonia füsttel. Így volt ez szép, így kellett lennie, hogy 2017-re az én szomszédom is csak akkor ne panaszkodjon a zenehallgatási szokásomra, ha Hungária szól nálam. (Ha nem lett volna vasfüggöny, talán a Black Sabbath is az ifjúságát idézné fel.)

Boldog születésnapot kívánunk a legnagyobb magyar jampinak! Köszönjük, Fenyő!

 


Fenyő Miklós egyébként idén megkapta a Fonogram életmű-díjat, amit nem kell magyarázni. Ott a helye! 
Fotó: MTI

A szerzőről

Fesztiválzabáló és léggitár gyilkos vagyok. A rockzene nekem az, ami a régészeknek Attila sírja. Keresem és kutatom. Az más kérdés, hogy én tudom, hol temették el Attilát, de eddig senki nem kérdezett meg róla. Ahogy én sem kérdeztem meg egy régészt sem, hogy miért kell elbutulnia a mainstream zenének. Előszeretettel ragadnak el az érzelmek, és olykor utolér a nosztalgia, amikor még nem vettünk fel telefonnal koncertet, hanem helyette idegenekkel pogóztunk. Ahogy még most is, mert régi vágású gyerek vagyok. Sör és Rock and Roll!

Szólj hozzá!