Mivel közel 20 éve fanatizálom New Jersey kutyáit, így számomra mindig öröm, ha ismét hazánkba érkeznek. Két éven belül harmadszor teszik nálunk tiszteletüket, ráadásul most egy új EP-t is kidobtak, így nem volt kétséges, hogy hatodszor is meglessem őket.

Amikor kiderült, hogy az egri Szükségállapot fogja bemelegíteni a színpadot, nem lettem túl lelkes: bár ismerem a csapatot elég rég, valamiért sosem tudtam igazán megkedvelni a zenéjüket. Ennek ellenére úgy gondoltam, a mundér becsülete megkívánja, hogy az előzenekart is megnézzem, így időben érkeztem a hajóra. A némi szünet után magát újra aktivizáló zenekar bizony olyat nyomott, hogy nem igazán akarok a hibákra koncentrálni. A közönség nagyobbik része érezhetően a fő attrakcióra jött, ami (szerencsére) szükségéket egyáltalán nem zavarta, még így is lelkesen lenyomták a bulijukat, sok új dallal megspékelve, szerencsére. Nos, ami eddig nem kapott el, az most sokkal inkább, ugyanis bizonyos dalokat napokig nem tudtam kiverni a fejemből. A Most és a Kettő című új tételekre szabályosan rákattantam. Remek bemelegítés volt, soha rosszabbat! Újabb ékes példa, miért kell megnézni az előzenekarokat is.

Hőseink esetében erősen reméltem, hogy a bitang erős felvezetés és a tavalyi, már-már enervált rockmaratonos buli után ezúttal jobb formát mutatnak majd és a setlist is egy kicsit jobb lesz. Nos, ez félig be is jött, ugyanis a közel telt házas Hajón a zenekar olyat nyomott, amire azért aligha lehetett panasz, ha valaki nosztalgiázni jött. Ami viszont kicsit zavart: igenis érezhető volt, hogy ez a turné első állomása. A dalok közötti átlag 3-4 perces konferálások meg-megtörték a lendületet, és nem feltétlenül mindig éreztem kereknek a teljesítményt sem. A szaxofonos – aki állítólag ezen az estén lépett fel velük először, próba nélkül – új arc volt, ennek ellenére remekül helyt állt, csak az a fránya sok szöveg… De legalább megtudtuk, hogy bő 10 év után végre teljes értékű taggá vált Roger Hämmerli is.

Azért az tetszett, hogy teljesen tisztában vannak vele, hogy kicsit gáz, hogy több mint 10 év után csak egy EP-re futotta, így meg is jegyezték, hogy legközelebb már 30 év kell öt dalhoz. Jókat mosolyogtam ezeken, örültem, hogy a tőlük tapasztalt földhözragadt hozzáállás továbbra is megvan.

A nyitó Pull My Finger/Think páros után meglepő módon harmadikként új dal érkezett, az Emoji Baby képében. Az új EP korrekt lett, bár a merchpultnál tapasztalt 3000 Ft-os ár után hirtelen nem tartottam annyira jónak, hahaha. Szemmel láthatóan, az akkor még alig egy hete publikált új dalok nem igazán találtak értő fülekre, szinte senki mutatta jelét annak, hogy ismerné is ezeket. Az Emoji például sokkal jobban működött élőben, mint felvételen. Ugyanez igaz a buli végén, zárásként elnyomott XXV-re is –  egyedül a Lumpy Dog-nál éreztem, hogy ez bizony nem biztos, hogy koncertnóta. Vagyis az, mert baszott jól szólt élőben, nagyon egyben volt, csak senki nem értette kb.

A legnagyobb beindulás nyilván a slágerekre volt, mint az Isms, Who’s The King?, If These Are Good Times és persze a Rocky és a No Fronts. Nyilván a Step Right In-t sem fogadta közöny, de nekem még mindig visszás, hogy ilyenkor a dob felvételről megy. Full leülteti a hangulatot nálam. Két éve a KVLT-ban sikerült megoldani dobossal, hatványozottan nagyobbat is ütött a nóta. Furcsa volt, hogy az Amped-et egyedül az Expect The Unexpected képviselte, amit ezúttal is a turnémanager közreműködésével adtak elő. Nálam ez volt az este egyik csúcspontja. A másik pedig a totális meglepetés, a 2006-os (szerintem remekül sikerült) Walk With Me címadója! Hatalmas energia volt benne, abszolút telitalálat! Azt pedig továbbra sem értem, miért nem játszanak többet erről a lemezről, hiszen bőven van rajta mit. A katartikus lezárás (Expect/No Fronts/XXV) pedig kárpótolt az olyan hiányosságokért, mint a vékony dobsound, vagy a már említett sok szövegelés. 

Az a helyzet, hogy bár nem volt tökéletes a buli, annyira szeretem ezeket az arcokat, hogy képtelen lennék szájhúzva duzzogni. Helyette inkább örülök, hogy jöttek, itt voltak és játszottak. Ez a kis gikszer, illetve az új EP indokolatlanul magas ára ellenére is azt mondom: megérte nem otthon maradni aznap este. Továbbra sem kétséges, hogy legközelebb is ott leszek, ha jönnek!

Fotó (és még több fotó): A38

A szerzőről

A zene számomra olyannyira kiemelt fontossággal bír, hogy szinte sosincs csend. Még a gyermekem is úgy nevelem, hogy szeresse a zenét, és így, közeledve a második születésnapjához úgy látom, sikerült az elképzelés. A párkapcsolatom jobbik és szebbik fele (egyazon személy!) tudta: megszokja ezt az életformát, vagy megszökik. Próbált szökni, de végül rájött, hogy megszokni egyszerűbb, így most már együtt neveljük azt a gyereket, azaz lassan kettőt. 🙂 Stílus? Úgy gondolom, hogy kinőttem már a kategorizálásból. Nem nézem, hogy mi az, csak az a fontos, hogy elhiggyem, őszinte legyen és élményt adjon. Remélem, hogy adok majd pár olyan cikket nektek, amiből ti is gazdagabbak lehettek pár élménnyel.

Szólj hozzá!