Ismét egy legenda távozott. George Michael 53 éves korában hunyt el, karácsony második napján angliai otthonában.

A világsztár négy évtizedes munkásságának eredménye két Grammy-díj és több mint 100 millió eladott lemez. Nem csak zenei munkássága emeli fel a halhatatlanok közé a brit popikont, de karitatív tevékenysége is példaértékű volt. 1984 karácsonyán az etióp éhezés felszámolására összeállt Band Aiddel énekelte a Do They Know It’s Christmas? című számot. A kislemez bevételein túl a Wham! Last Christmas című dalának bevételeit is felajánlotta ugyanezen célra. Nelson Mandela 70. születésnapjának tiszteletére énekelte a Sexual Healing című számot a Wembley Stadionban. Ronan Keatinggel szerepelt a brit Legyen Ön is milliomosban, ahol 32 ezer fontot nyert, ugyancsak jótékony célokra fordította. Elton John AIDS-alapítványának lelkes támogatója, egy kampányban pedig 32 millió dollárt segített összegyűjteni halálos beteg gyermekek kezelésére. Feldolgozta Stevie Wonder You and I című számát, és feltette a weboldalára azzal, hogy a letöltésért cserébe a felkínált tíz alapítvány valamelyikének adakozhatnak rajongói.

Ezentúl sem fog eltelni karácsony George nélkül.

"

A zene a legnagyszerűbb ajándék amit Isten az embernek adott

"

A szerzőről

Vándor lélek, utazó. Már Agatha Christie is megmondta, hogy az utazás nemcsak az elmét csiszolja, hanem időnként azzal a következménnyel jár, hogy az ember furcsa ismeretségekre tesz szert. Éppen ezért tisztelek mindent, ami hozzáad és nem elvesz, művészetnek gondolok bármit, ami legyen akár kép, hang, megfogható vagy megfoghatatlan, de jó érzéssel tölt el. Azt pedig biztosan tudom, hogy a világ odakint van!

Szólj hozzá!