A rock and roll úttörőjének is nevezik, hisz még a Beatles is belőle táplálkozott. Inspirálta a későbbi beatforradalom zenészeit. Életét fiatalon, egy repülőgép szerencsétlenség következtében vesztette, 1959 február 3-án, amikor Mason City repterétől néhány mérföldre a földbe csapódott a gépük.

Charles Hardin Holley 1936 szeptember 7-én született. A Buddy művésznevet a családja adta neki gyerekkorában, míg a Holly név egy szerződésben lett rosszul rögzítve, és így lett Buddy Holly a rock and roll csillaga. 11 évesen kezdett zongorázni, majd átváltott gitárra, és kialakította egyedi hangzásvilágát. Olyan későbbi művészekre volt hatással, mint John Lennon, Bob Dylan, Bruce Springsteen vagy Elvis Costello. Pályája kezdetén sokan Elvis Presley utódjaként emlegették, hisz a Király katonai szolgálatát töltötte, és jó esély volt rá, hogy átvegye példaképének helyét a rock and roll trónon. Folyamatosan turnéztak és írta a számokat, nem volt olyan hónap, hogy vagy Buddy Holly vagy a Crickets (Buddy zenekara) ne szerepelt volna a slágerlistákon.

Többször is felléptek a “The Ed Sullivan Show”-ban, az akkor legismertebb tévéműsorban. A fiatal zenész álló csillaga lett rock and rollnak. Keresztbe’-hosszába’ turnézta az országot, esetenként napi két fellépése is volt két különböző városban. Olyan tempót diktált amire csak az igazán elhivatott művészek képesek.

A busz miatt volt az egész…

551879fbdcac3-imageAz utolsó fellépése a Surf Ballroomban volt (Clear Lake, Iowa) 1959. február 2-án. 1959 február 3-án Buddy turnébuszának meghibásodott a fűtőrendszere, de a szoros programnak eleget kellett tenni, ezért nem akart a hideg buszban utazni, így béreltek egy magánrepülőt, amivel Fargóba repülnek. Egy négyüléses Beechcraft Bonanza gépre ültek fel: a 28 éves J. R. Richardson (The Big Bopper), a 17 éves Ritchie Valens, a 22 éves Buddy Holly és a 21 éves pilóta, Roger Peterson. A gép éjfél után nem sokkal szállt fel hatalmas havazás közepette, majd pár mérfölddel odébb 270 km/órás sebességgel a földbe csapódott. A pilóta és három utasa életét vesztette. The Big Bopper kevésbé volt ismert Európában, saját korában viszont az egyik leghíresebb DJ-ként működött Amerikában. Ritchie Valens nevéhez fűződik a La Bamba című örök klasszikus, amit a Los Lobos is feldolgozott. Valens volt az első mexikói-amerikai, aki kiharcolta magának a sztárságot, noha mindössze csak 17 éves volt. A “The Winter Dance Party” koncertsorozat folytatódott nélkülük. Az addig ismeretlen énekes, Bobby Vee nyitotta meg a koncertet, és két új énekes Fabian és Paul Anka lépett fel helyettük. “The show must go on” – mondta a producer.

 

Az a szemüveg…

Buddy Holly zenei hatása mellett, úgymond, belerakta a showbizniszbe a szemüveget. John Lennon nyilatkozta egyszer róla:

"

„Buddy Holly elfogadhatóvá tette, hogy valaki szemüveget viselt. ÉN voltam Buddy Holly”

"

De Magyarországon is volt hatása, méghozzá Szörényi Leventét alacsony termete és szemüvege miatt úgy is nevezték, hogy a kis Buddy Holly.

Paul McCartney a Beatles pályafutásának kezdetét így jellemezte egy interjúban:

"

„Legalább az első negyven, általunk írt dal Buddy Holly hatására született”

"

 

american-pie3

Mi lett volna, ha

Buddy Holly népszerűségéből a mai napig semmit sem veszített, a Rolling Stone magazin 2004-ben minden idők 13. legnagyobb zenészének kiáltotta ki.
És ha belegondolunk, hogy mindössze kettő és fél év adatott csak meg Buddynak a zenei életben, vagy Valens mindössze csak 17 éves volt, akkor értjük meg igazán, hogy azon a repülőgépen micsoda zenei fenoménok utaztak. Hova haladt volna zenei munkásságuk, ha már ilyen fiatalon megváltoztatták a zenei világot. Don McLean 1972-ben írt egy dalt a tiszteletükre – American Pie; Madonna is  feldolgozta pár éve –,  amelyben a tragédiára utaló mondat igen drámai, ám sajnos igaz:

"

„láttam a Sátánt kacagni aznap, amikor a zene meghalt”.

"

 

A szerzőről

Fesztiválzabáló és léggitár gyilkos vagyok. A rockzene nekem az, ami a régészeknek Attila sírja. Keresem és kutatom. Az más kérdés, hogy én tudom, hol temették el Attilát, de eddig senki nem kérdezett meg róla. Ahogy én sem kérdeztem meg egy régészt sem, hogy miért kell elbutulnia a mainstream zenének. Előszeretettel ragadnak el az érzelmek, és olykor utolér a nosztalgia, amikor még nem vettünk fel telefonnal koncertet, hanem helyette idegenekkel pogóztunk. Ahogy még most is, mert régi vágású gyerek vagyok. Sör és Rock and Roll!

Szólj hozzá!