A The Violent Sleep Of Reason sokkal több annál a késes-baltás fétis bulik aláfestő zenéjének tűnő csirkeáldozós death metalnál, aminek első hallásra tűnik. Nem véletlenül aggatják rá internet szerte az extrém, a progresszív és az avantgárd jelzőket. De ne szaladjunk ennyire előre.

A Meshuggah egy öttagú svéd zenekar. Nem mai csirkék, még 87-ben álltak össze, 1991-ben adták ki első lemezüket, 2016-ban pedig a hetediket. Igazából két alaptagjuk van csak, aki a kezdetek óta benne van, Jens Kidman énekes (hörgő) és Fredrik Thondendal gitáros. 2005-ben ők lettek a legjobb underground banda a Metal Hammer szerint, 2012-ben pedig megnyerték a Loudwire dicsőségcsarnokáért folyó deatmatchet.

Pályafutásuk érdekes hullámzást mutat. 95-ben volt egy (zúzós zenei mércével) kiugró sikerük, a Destroy Erase Improve ott volt az amcsi lemezeladási lista első 30 helyezettje között. Utána jelentősen visszaestek (már, ami a sikereket illetik), de legutóbbi két lemezük (beleértve a TVSOfR-t) már top20-as volt. A Facebookon több mint 700 ezer kedvelőjük van, ami szintén nagyon jónak számít ebben a nem túl populáris műfajban.

Annyit még érdemes tudni róluk, hogy már a kezdet kezdetén kísérletező kedvű banda voltak, akik szerettek mindent máshogy csinálni, mint a többiek, de az első pár évben azért annyira nem tértek el a felhozataltól. Azután szépen lassan egyre több lett a kísérlet, és egyre messzebb mentek a csordától. A zenéjük pedig egyre kevésbé befogadható lett. Eltűnt a versszak-refrén szerkezet. Eltűntek a hagyományos értelemben vett szóló részek. A riffek meg a ritmusok pedig egyre kevésbé voltak evilágiak.

Most viszont erről az útról tettek egy pár lépést visszafelé. Mondjuk, refrének most sincsenek, továbbá megkapó melódiák sem, de igenis: a Meshuggah letért arról a pályáról, ami a ló túloldala, az öncélú, élvezhetetlen művészkedés felé vitte őket. Mert van a rétegzene, de amit az utóbbi években ők csináltak, az már más liga. Lehet persze így is csinálni, csak akkor ne várjuk el, hogy az emberek eljöjjenek a koncertjeinkre, megvegyék a pólóinkat, neadjisten a lemezeinket. Úgy néz ki, tehát, hogy a banda észbe kapott:

"

Ekkora mesügék azért mégsem lehetünk.

"

Szóval az új lemez már ott van a fogyasztható tartományban. Ez persze megint deathes körökben értendő. A lemez dalai még mindig elég kemények, és sötétek ahhoz, hogy egy közepes szintű Iron Maiden-fan felpattintsa rajta az ereit. A számok nagyon egyben vannak. A fáma szerint a banda élőben, egyszerre játszotta fel, tehát nem sávonként, ahogy az megszokott.

Ettől egyébként van egy kis mocskos feelingje is. Nem annyira tisztára polírozott a hangzás, mint a mai albumokon. Kicsit a klasszikus black metal lemezek jutnak róla az ember eszébe (korai Bathory, esetleg Dark Throne), de azért a hasonlat távoli, szóval nem úgy szól, csak valahogy emlékeztet rájuk.

Ez egy változatos tempóban hömpölygő hörgés és riffmassza kiismerhetetlen dobtémák hátán.

Van bennük valami mélyre ható, komoly hatást gyakorolnak az emberre, szinte víziókat zúdítanak a fejére. Erre tesz még rá egy lapáttal a szövegvilág, ami a modern kor problémáival, és azokból kirügyező gonosszal foglalkozik. De persze ez is azért ütés, mert nem csak úgy a képünkbe van vágva, hogy az „tolerancia hiánya rossz, értem?”, hanem sivár, kegyetlen, ördögi látomások formájában tárja elénk őket Jens.

Keveseknek való az ilyen zene, de akiknek igen, azoknak nem is lehet jobb választásuk, mint a The Violent Sleep of Reason. Kegyetlen, nyers, mégis megkapó remekmű.

És akkor itt a legjobb dal róla:

A szerzőről

Kétgyerekes családapa vagyok. Sok minden érdekel. Írtam már kultúráról (ANTROPOS.HU, kikötő online), fociról (FourFourTwo.hu), rockzenéről (ROCK INFORM), a reklámszakmáról (marketinginfo), gazdaságról (ORIGO), belpolitikáról (ORIGO) és általánosságban zenéről (ORIGO). Az újságírás előtt-mellett-közben voltam marketing asszisztens, parkettakereskedő, média-tanácsadó és képregénybolt-vezető is. Régebben zenéltem is, én voltam a dobosa a Wertigo, a Tub Snipes, a Grindhouse és a Dark Dudes Rising zenekaroknak. Kedvenc hobbim, hogy a lányaimmal kavicsokat dobálunk a pocsolyákba.

Szólj hozzá!