Nagyon beindultatok: sorra kapom a hazai zenekarok anyagait, hogy véleményt alkossak róluk. Nincs egyszerű dolgom, mert jönnek szépen a lemezek, egy kis türelmet kérek. Az első zenekar, aki lecsapott rám, az Édesdead volt. S hogy mire is jutottunk? Mindjárt kiderül.

Bevallom, van egy kis bunda: a duó (Gruden Richárd, Juhász Imre) meg a stílus (stoner punk metal) közel áll a szívemhez, ugyanis eléggé jó viszonyt ápolunk, és kíváncsi vagyok nagyon, hogy mi lesz velük a jövőben. Még az is megeshet,  hogy ezen cikk segítségével megtalálják a basszgitárosukat, mert keresnek… Érdekel? Irány a Facebook. (Mondjuk, ahogy a zenekar Facebook oldalát nézem, nem ártana egy kicsit fejleszteni, inkább naprakészebb infókat kirakni, mintsem hatszor egymás után ugyanazt a képet, amit máshogy szerkesztettek meg. Szeretném tudni, például, mint ismeretlen zenehallgató, hogy mégis miként tudom őket elérni, esetleg olvasnék is róluk egy kicsit…)

Akárki, akármilyen haver, rendes kritikát kell kapnia, még akkor is, ha nehéz objektíven látni a dolgokat. A szóvicceket imádom, így a zenekar elnevezése (Édesdead) már alapból tetszik nekem.

A már emlegetett basszeroshiányból kifolyólag, első albumuk rögzítése során MRC (Haw, Igor, Dick Dögless) segített a mély hangok megformálásában a duónak, illetve, a felvételek is az ő vezényletével készültek. Ebből kiindulva, a hangzással nekem semmi bajom nincs, mivel benne van az a nyers pank feeling, amit én kiváltképp kedvelek, ugyanakkor van rajta kell hangerő, kellő gain, kellő kis cicoma.

edesdead

 Az Emel, Dönt, Hajlít alapjaiban véve jó lemez lett, de vannak benne hibák. A gitár és a dob kibaszott jól szól, iszonyatosan eltalálták a kissé mocskos, már-már igazi király Tankcsapda-hangulatú soundot. Így ezzel tényleg nincs abszolút semmi baj. Erre az érzetre a magyar szövegek rádobnak még egy lapáttal, ám ez az egyik gyenge pontja a lemeznek: néhol erőltetettek a rímek, így nem segítenek elkapni a feelinget. Pedig például az „Ami szöget ütött a fejemben” rész – ahogy Imi tolja – még el is sodor valamennyire, csak a végén valahogy mégsem lesz az, hogy na, de jól odabaszott!

Ami még kicsit zavar, hogy Imi csak néha kapja el nagyon faszán azt a rekedtes hangot, amivel igazán tudna dolgozni. Bátran ki merem jelenteni, hogy ha azon a hangszínen tolná, akkor kiemelkedőbb lenne a produkció. Persze, nem egyszerű, meg elsőre nem is várhatunk senkitől világmegváltó albumot, és a hibáiból tanul az ember amúgy is. Pontosan tudom, milyen ez, és tényleg albumról albumra fognak ők is fejlődni. Bennük van a potenciál, bennük van az a karcos hang, az a harag, amivel meg tudják csinálni, hogy a jövőben odafigyeljünk rájuk, mint  ahogy mondjuk a Döngölömre is oda figyelünk.

Várom a fejleményeket, várom az első koncertet és várom az új anyagot, ahol reményeim szerint még jobb dalokkal fognak előállni a srácok. Az Emel,Dönt, Hajlít nem egy rossz album, csak kicsit olyan, mintha a „gyorsan stúdiózzunk” -hangulatban készült volna. Lehet, ha egy hónappal tovább érlelik a dolgokat a fiúk, akkor egy még jobb anyag született volna, de sebaj.

Megmutatták magukat, mi meg figyelünk!

A szerzőről

A jövőben én leszek a felelős, hogy a rock–metál világ nagyágyúiról minél több friss hírt és koncertbeszámolót kapjatok. Ígérem, nem leszek tétlen! Az igazán nagyok mellett pedig folyamatosan leereszkedünk az igazi mély underground pokolba is, hogy lássátok, mi megy a felszín alatt. Teljes magabiztossággal merem állítani, hogy rengeteg jó zenekar van (nem csak hazánkban) hanem külföldön is, akik nem kaptak eddig kellő figyelmet. Ebből a mocsokból származom én is, így garantálom, hogy nem fogtok unatkozni, ha minket választotok! Ha esetleg szeretnétek a zenekarotokról egy velős kritikát, keressetek engem!

Szólj hozzá!