Itt van ez a Strength Of Will – Blink Of An Existence című debüt anyaga, ami igazi csemege a metal rajongónak.

Vörös Attiláról azt kell tudni annak, aki nem ismeri, hogy talán az egyik legnagyobb PanterA rajongó kis hazánkban, már amikor itthon van. Megfordult már többek közt a Nevermore-ban is, ami azért nem kis teljesítmény. Na ez a mi magyar gitárhősünk gondolt egyet, és arra adta a fejét, hogy szólóalbumot készítsen. A projekt a Strength Of Will nevet kapta, így azért lássuk be, hogy menőbb, mint „Vörös Attila szólóalbuma” A borítót a munkáiról már jól ismert Borbás Robi készítette, aki a szarkofág-múmia kombóval megint mesterművet hozott létre. Ilyen borító után meglepődik valaki is, ha azt mondom, hogy a Blink Of An Existence egy gyilkos album lett?

sow_cd-3

 

Oké, az adott, hogy Attila gitározik, de mégis ki végzi el a többi piszkos munkát? Erre valók a haverok, akik beugranak egy vagy esetleg több számba is kisegíteni egy kicsit. Na, de térjünk rá arra, hogy mi is történik ezen az albumon.

Nem fogok senkit meglepni, ha már az elején leszögezem, hogy hangzásban, stílusban jelen van egy nagyon erős Dimebag-íz. De itt ki is kell emelni egyből, hogy nem koppintás, nem, nem. Egészen más az amikor érzed, hogy valakire, valami hatással van és teljesen más az, amikor valaki elcseni, csúnya szóval lopja a riffeket. Ez az íz kimondottan jót tesz az albumnak és jót tesz a mi kis lelkünknek. Miért? Oltári szükség volt már arra, hogy itthon ebben a műfajban, ebben a stílusban szülessen egy olyan lemez, ami  a nemzetközi terepen is megáll betonkeményen a saját lábán. Vannak kis hazánkban marha jó zenekarok, marha nagy tehetségek, de egy ilyen anyagra a saját stílusukban nagyon, de nagyon kevesen képesek. Már a nyitó dal totál levesz a lábamról. Az Electrify különösen kedves nekem, hiszen gyerekkori barátom, Veress Marci dobol benne. Illetve az énekes szerepét Csongor Bálint ( Subscribe/Useme) vállalta magára. Ettől az egésztől olyan hangulatom lett, mintha újra a csúcson lévő Subscribe-ot hallgatnám, csak egy sokkal metalosabb gitárral. Tele van energiával, lendülettel a dal, ami felkészít arra, hogy ez az album nem egy hétköznapi anyag lesz. Tipikusan az a szám, amire koncerten ráznád a fejedet majd megörülnél miközben a haverokkal pogóztok. Kíváncsi lennék rá amúgy, hogy ez élőben hogyan is szólalna meg.

A My October már egy fokkal keményebb anyag, tele tekerősebb témákkal. Itt a The Southern Oracle-ből ismert Barni (Kókai Barnabás – aszerk.) állt a mikrofon elé, és nem is okozott csalódást, ellenben meglepetést igen. A tiszta éneken totál meglepődtem, és elsőre azt mondtam, hogy na, ne… De ahogy egyre többet hallgatom ezt a dalt, egy jobban megbarátkozom a hangjával. A H.O.C.-ben Barni mellé csatlakozott Farkas Zotya (Ektomorf), így meg sem lepődtem, hogy ez egy groove-osabb, fogósabb dal lett a közepén egy igazi menetelős résszel, amit a két énekes tesz igazán izgalmassá. Aztán ön az én személyes kedvencem a Pharao. A lényegesen lassabb dalban Csihar Attila (Mayhem, Sun o)))) vállalta magára azt, hogy a mikrofont a kezébe veszi, és osztja nekünk az igét. Az egész dal a blast beat-es bevezető és a tört ritmusú gitár után azt az érzést kelti az emberben, mintha tényleg ott lennénk a sivatagban a piramisoknál, és ez a csávó megpróbálná az egész világot az uralma alá venni. Valamiért ez a kissé lassabb, de mégis tempós dal tudja a legjobban felkelteni az érdeklődésem, pedig az eddigiek sem voltak gyengék. A Bon Voyage egy akusztikus tétel, amit a reggeli kávéd mellé ajánlok. Ha azt mondom, hogy Apey, az már garancia arra, hogy egy dal igazán minőségi, és kibaszott jó. Ebből szerintem, kiderül, hogy itt ki tölti be a frontember szerepét (Áron András– aszerk.). Ha hallottad már Apey szólócuccait, akkor körülbelül hasonló hangulatot fogsz kapni ebben a dalban. Imádom, Attila ebben nagyon eltalálta a harmóniákat és tökéletes a dal bejövetele is. Az album felénél feltűnő akusztikus dal pont hagy az embernek egy kis lélegzetvételt, miközben a különböző sztárok alapozzák neki a holnapi izomlázat a nyakában. A The Blindefold pedig a másik hatalmas kedvencem az albumról. A groove témára épülő dal tökéletesen húzza fel az embert arra, hogy felkészüljön sajnos hamarosan vége az albumnak.

Az albumon amúgy feltűnik még többek között Köteles Leander, aki az egyetlen magyar szövegű dalban vállalt kulcsszerepet, illetve Mike Amott is, aki pedig az album zárásban segítette Attila gitárjátékát.

Egyetlen egy komoly baja van Blink Of An Existence-nek. Vajnyi kevés esélyt látok arra, hogy ezt élőben is hallhassam valaha is. Amit kegyetlen mód sajnálok, ellenben roppant büszke vagyok, hogy több hazai zenész közreműködésével egy ennyire színvonalas és király album látta meg a napvilágot kicsiny országunkban. Attila, csak így tovább! A zenészpalánták pedig vegyenek példát a srácról, hogy kemény munkával igenis sok mindent el lehet érni! Ne adjátok fel az álmaitokat, irány a próbaterem, tessék zenélni és csapatni neki!

Béke, Szeretet, Metal!

A szerzőről

A jövőben én leszek a felelős, hogy a rock–metál világ nagyágyúiról minél több friss hírt és koncertbeszámolót kapjatok. Ígérem, nem leszek tétlen! Az igazán nagyok mellett pedig folyamatosan leereszkedünk az igazi mély underground pokolba is, hogy lássátok, mi megy a felszín alatt. Teljes magabiztossággal merem állítani, hogy rengeteg jó zenekar van (nem csak hazánkban) hanem külföldön is, akik nem kaptak eddig kellő figyelmet. Ebből a mocsokból származom én is, így garantálom, hogy nem fogtok unatkozni, ha minket választotok! Ha esetleg szeretnétek a zenekarotokról egy velős kritikát, keressetek engem!

Szólj hozzá!