A Junkies zenekar frontemberét, Szekeres Andrást nem kell senkinek bemutatni. Zenekarával aktív szereplője a hazai punk-rock alakulásának. Több mint húszéves pályafutásuk során megéltek csúcsokat és mélységeket, a korán jött siker olykor elterelte őket, de egyet soha nem akartak: feladni! A Beatlestől a punkig, a kocsmáktól a Fonogram-díjig.

Honnan számolod a Junkies születését?

Kissé önző felfogásból – a beszállásomtól… Ott volt egy éles határvonal. Csordás Tibi-éra (Fiesta) idején volt az első Junkies-lemez, bár én azt nem nagyon énekeltem. Amikor megszülettek a Káros az egészségre lemez dalai, akkor a régi dalok ki is estek. Pedig jó kis album az is, de nem képviseli igazán azt, amit mi továbbvittünk. Két dalon kívül az egész lemezt a Csordás Tibi írta, tehát inkább hozzá köthető. Így azok a dalok is mentek vele – mi pedig elengedtük. Barbaró Attila két dalt írt a lemezről, az Alkoholt és a Csak a Rock and Roll támaszthat fel. Ezeket később felvettük újra a 2004-es válogatás lemezre. Így – kimondva is borzasztó – 2004-ben volt már válogatás lemezünk. Szóval arra a lemezre felvettük velem ezt a két dalt, és írtunk hozzá még egyet, a Minden álmom címűt. Így próbáltuk kicsit megdobni a lemez tartalmát.

Jól ismerted a Junkiest mielőtt beléptél a zenekarba?

Voltam úgy Junkies koncerten, hogy még nem énekeltem! Dunaújvárosi gyerekként sokat jártam az Aréna nevű helyre, ami borzalmas volt. 500 forintot költöttem minden este, amikor elmentem oda szórakozni. 33 forint volt egy sör, ebből tízet megittam, az 330 forint, 70 forint volt a cigi és 90 forint volt a belépő és 10 forintért lehetett vécébérletet venni egy bácsikától, akit úgy hívtunk, hogy a “Clint Eastwood szemű bácsi”. Tisztára úgy nézett ki. Tehát takkra kijöttünk 500 forintból, és ez pár évig tartott is. Azért, gondolom, a sört is vizezték, mert 10 sör akkor is nagy teljesítmény volt.

Mikor érezted, hogy a zenekar végérvényesen bekerült a magyar rockzene történelemkönyvébe?

Viszonylag korán. Azon a nyáron, amikor beszálltam, tehát 94-ben egyből megnyertünk Szigeti Feri tokaji tehetségkutatóját. Így bekerültünk a zánkai poppiacba, ami egyébként a Tankcsapdának is nagy löketet adott. Egyből lett lemezszerződésünk, szegény Vida Feri nemrég halt meg, vele írtuk alá az LMS Records-szal. Nem telt el egy év, és felvettünk egy lemezt vele, a Káros az egészségre anyagot. És az első lemezbemutató koncertünk a Riff-Röff klubban akkora telt ház volt, hogy a közönségünk fele kint maradt. Többen voltak kint, mint bent. Szóval a kérdésedre válaszolva, ez volt az első olyan, amire azt mondtam, hogy aztakurva. Durva volt, nem számítottunk rá. Ezután lehetőséget kaptunk az akkoriban két legnagyobb klubban is játszani. A Wigwamban – még a Csörsz utcában – is telt házat csináltunk, mi tartottuk a nézőcsúcsot 1350 emberrel, amit nem tudok elképzelni, mert ránézésre kb. 3-400-as hely volt. Utána megkaptuk a lehetőséget az E-Klubban ( ma Morrisons Liget), ami tényleg egyfajta státuszszimbólum volt akkoriban a zenekarok életében. Ha ott kapott egy banda önálló hétvégi E-Klub bulit, az már egy jel volt, hogy nagy vagy. Ott is jól teljesítettünk, rendszerint telt házakat csináltunk.

És a Nihil lemez csak ezután jött ki, ami szinte robbantott…

Igen, a Nihil lemez után is folytatódott ez a széria, akkor egyébként termékenyebbek is voltunk. Jött a Tankcsapdával a turné, ami megerősített bennünket, és országszerte is meg tudtuk mutatni magunkat. Mert mi inkább Pesten és a nagyobb városokban voltunk ismertebbek. A Csapdával pedig kisebb városokban is fel tudtunk lépni és sikerünk volt mindenhol. Nagyon jó év volt a 97-es.

Tudtátok kezelni ezt a sikert?

1998-ban jött egy fordulópont, amikor nagyon elszaladt velünk a ló. Kicsit hamarabb jött a siker, mint ahogy azt fel tudtuk volna dolgozni és hideg fejjel meg tudtuk volna tervezni a lépéseinket, és kicsit sok volt a rock and roll. De még ekkor is sodródtunk össze-vissza, de leginkább felfelé a hülyeségeink miatt. Öngerjesztően hatott a sok baromságunk. Aztán 98-ban annyit játszottunk, heti három volt az átlag, és sajnos nem álltunk meg. Pedig meg kellett volna. .. Az emberi kapcsolatok eléggé elmérgesedtek.

Mármint a zenekaron belül?

Igen! És nem csak Jódli (Somogyi József, akkori dobos) és a zenekar között, bár az volt a legnagyobb, hanem mindenki ki akart rúgni mindenkit a zenekarból. Ha valaki nem volt ott, akkor azt tuti ki akartuk dobni. Lement ez az év, és meg kellett álljunk egy picit, mert ez így túl sok volt. Túlságosan fullban nyomtuk a kretént. Tehát megálltunk, és akkor jött Hangya, aki végre rendszert vitt az életünkbe. 1999-től 2012-ig volt a menedzserünk, és vele vettük komolyabban magunkat. Majd amikor elváltak útjaink, akkor kicsit megálltunk, és kifele azt kommunikáltuk, hogy nem csinálunk semmit, és arról kezdtek el pletykálni, hogy feloszlott a Junkies. Pont ezt akartuk.

"

Túlságosan fullban nyomtuk a kretént.

"

Merted álmodni, hogy a Junkies 20 év múlva is meghatározó zenekara lesz a hazai punk-rocknak?

Igazából nem tudom, mire gondoltam, csak számoltam az éveket, hogy már egy éve benne vagyok a zenekarban, és még mindig nem rúgtak ki… Akkoriban nem volt biztos helye senkinek. Valaki nem teljesített jól, akkor repült egyből. Eleinte volt bennem félsz, mert jóval fiatalabb voltam, mint a többiek, és mint újonnan érkezőnek nem volt semmilyen szavam a zenekarban. Ki kellett vívnom, hogy beleszólhassak a dolgokba. De igazából a legfontosabb az volt, hogy még benne voltam, és ennek örültem. Teltek az évek, és ijesztő volt, hogy a zenekar már 10 vagy 15 éves. És idén leszünk 23 évesek. Lehet, már túl vagyunk a felén, nem tudom. A Lord is idén 45 éves, mi pont 22 és fél… Persze, nem mondom, hogy nincs bennünk még egyszer ennyi, de lehet úgy is csinálni, mint a Black-Out, hogy évente lenyom egy koncertet. Tök szuper dolog, hogy pár napja is telt háznak tudtak játszani a Barba Negrában. Nem vagyok benne biztos, hogy tíz év múlva ilyen intenzív turnéink lesznek. Lehet, hogy ilyen egyfajta nyugalmi állapotban leszünk.

Volt már ilyen…

Igen, volt ilyen, de a huszonegynéhány év alatt azért az életünk részévé vált, ugyanúgy, mint bármi más, amivel foglalkozik az ember egy életen át. Hogyha nincs, akkor nyilván hiányzik. Ha meg van, akkor néha sok. Most pont egy őszi francia turnéban gondolkodunk, próbálunk olyan dolgokat létrehozni, amik még nem voltak, és új lehetőségeket nyitnak a zenekarnak. Lehet, már nem elégítene ki egy tizenötödik békéscsabai koncert, mert már csukott szemmel tudom, hol az öltöző. Nyilván bele lehet fásulni, de most még szerencsére erről szó sincs. Ahogy az ember feldobja a normális hétköznapjait, úgy nekünk is fel kell dobjuk valamivel a zenekar életét, mert nyilván én a hétköznapjaimba sorolom a zenekart, mert ezzel foglalkozom, a részemé vált. Abszolút a napi rutin része egy próba vagy dalírás.

"

Nyilván bele lehet fásulni, de most még szerencsére erről szó sincs.

"

A koreai koncertetek is egy ilyen volt, feldobta a zenekar életét?

Az abszolút! A hétköznapi emberrel is ritkán esik meg, hogy elmegy Koreába. Én úgy vélem, hogy ez afféle ajándék az élettől. A zenekarnak és nekem is külön, mert kitartóan csináltuk ezt az egészet. Viszonylag egyszerű a történet. 2015 novemberében telefonált nekem egy összekötő ismerős a Dürer koncertünk előtt pár héttel, hogy van egy koreai zenekar, akiknek van némi állami támogatásuk, ami az év végén lejár, és el tudnának jönni Magyarországra úgy, hogy egy fillérjükbe nem kerülne… Esetleg fel tudnám-e léptetni őket a koncertünkön… Nyilván annak a koncertnek már megvolt a programja, nehezen lehetett összerakni, hogy valahova beférjenek. Végül szorítottunk nekik egy kis helyet, és hihetetlenül élvezték a bulit. Látszott rajtuk, hisz soha nem jártak Európában, ahogy persze mi sem Koreában. És tök jól összespannoltunk a zenekarral, imádtak itt lenni, hatalmas flash volt nekik. És elkezdtünk arról beszélgetni, hogy mi lenne, ha mi is fellépnénk Koreában. Ennek persze a legnagyobb akadálya, mint mindennek, a pénz volt. De sikerült megtalálnunk a csatornákat, és lehetett arra hivatkozni, hogy a kulturális kapcsolatok durván el vannak maradva a két ország között a gazdasági kapcsolatokhoz képest. Próbáljuk jobban elmélyíteni a két ország közötti kulturális kapcsolatot…

Koreában lépett fel magyar zenekar rajtatok kívül? Talán észak-Koreában még Zalatnay Cini vagy Neoton…

Nem tudok róla. Észak-Koreát inkább kihagytuk, mert lehet, még ott találnánk magunkat valami átnevelő táborban. Amúgy fantasztikus világ, nagyon modern, hihetetlen méretei vannak, hisz Szöul esetében egy tízmilliós városról beszélünk. A zenészekkel egyből megtaláltuk a hangot, levittek minket a próbatermükbe, ott jammeltünk mindjárt első este, persze tök hülyék voltunk a jetlagtől. Mentünk az utcán, és csak jöttek a felhőkarcolók és nem volt vége. Elsőre fura volt az amerikai hadsereg jelenléte, mert nem számítottunk rájuk. Megismerkedtünk helyi magyarokkal, és a követség részéről is lejöttek a bulira, ott pedig felmerült egy esetleges nagyobb szabású turné. Nagyon jó élmény volt, feltaláltuk magunkat, nem kellett bekötniük a cipőnket, mentünk magunktól.

Melyik koncertre gondolsz vissza úgy, hogy az egy nagyon nagy élmény volt?

Talán a 99-es Sziget Nagyszínpad. Főleg azért, mert saját jogon léptünk fel, nem pedig azért, mert volt valami spannunk, aki betett a programba. De szerintem ez egy teljesen logikus lépés volt a Sziget szervezőitől, rengeteg jó bulink volt akkor. És pont egy erős napon voltunk. Az Ignite volt előttünk – amúgy február 4-én Téglás Zoli is fellép a Junkies koncerten vendégelőadóként –, utánuk jöttünk mi, majd Apocalyptica, Tankcsapda és Guano Apes.

Ez tényleg erős nap volt.

Igen, a Tankcsapdát meg is nézhettük a színpadról. Hihetetlen volt, nem akarok számokkal dobálózni, de minket láttak úgy 15 ezren, a Tankcsapdát meg vagy 50 ezren talán. Plusz-mínusz tíz. Ülsz a színpadon, és látod azt a kurva sok embert. Az nagyon jó volt. De a Fonogram-díj is.

"

Ülsz a színpadon, és látod azt a kurva sok embert.

"

Az városi legenda vagy igaz, hogy kint cigizett a zenekar a díjátadó alatt, amikor bejelentették, hogy nyertetek?

Én bent voltam, de a többiek leszarták a műsort, mert nem számítottak rá,hogy nyerünk. Igazából mindenki nagyon be volt baszva. Ahogy megfogta Barbaró a díjat, egyből eltörte a nagy lapát kezeivel. Az nem ilyen durva kezek közé való. Szóval az egy húzós este lett végül. Én egy szállodai szobában ébredtem a díjjal a kezemben…

Köztudomású, hogy nagy Beatles és Oasis rajongó vagy. Mi jött előbb, a punk vagy a Beatles?

Már gyerekkoromban Beatles lemezeket hallgattam otthon, aztán jött az Oasis, ami Magyarországon rohadtul nem megy. Próbálkoztam is sokat beépíteni itthon a brit zenéket, játszottam is, de valahogy nem vevők rá. Nem tud befutni, hiába kurva jó. Nem kajálták itthon.

Mindenkinek felteszem ezt a kérdést, hogy milyen legenda koncertjére mennél el, ha tehetnéd? Ha lenne időutazás.

Egyértelműen Beatles. Bár én inkább a későbbi Beatlest szeretem, az áll közelebb a szívemhez. De ezekben az időben már nem koncerteztek, inkább a lemezekre koncentráltak. 1966-óta nem léptek fel, már csak az Apple stúdió tetején adtak egy rövid koncertet 69-ben, mondjuk azt megnéztem volna nagyon. De ezért is voltak ilyen termékenyek utána, mert nem turnéztak és semmi más dolguk nem volt , csak stúdiózni és kísérletezni.

Február 4-én az Aurórával lesz dupla lemezbemutató koncertetek a Barba Negrában, ami már tavaly is nagyot szólt. Az új albumról mennyi számot fogtok játszani?

Az Auróra egy legenda, ehhez kétség nem férhet. Lassan 35 éves a zenekar és még mindig nyomják. Vigiben bőven van még 20 év. Elszánt, látszik, hogy addig csinálja, amíg bírja. Egy lemezbemutató mindig kétélű fegyver, mert ha elmennék egy Billy Idol koncertre és csak az új albumáról játszana dalokat, akkor lehet, megdobálnám. Kell kifutási időt hagyni a daloknak. És szerencsére a Junkies már nem egy fiatal zenekar, ezért van bőven mit játszanunk a régi lemezekről. Hat dalt próbálunk a koncertre, és meglátjuk, még mennyi lesz belőle végül. Az új lemez december második felében jelent meg és nagyon jól fogy, úgy gondolom, meglesz az aranylemez. És szerencsére a visszajelzések is jók – Barbaró most nagyon elkapta a fonalat ezen a lemezen. A zenekar is most nagyon egyben van, tele vagyunk tervekkel, a közönségünkre egy rossz szavunk nem lehet, maximálisan elégedett vagyok most mindennel.

A szerzőről

Fesztiválzabáló és léggitár gyilkos vagyok. A rockzene nekem az, ami a régészeknek Attila sírja. Keresem és kutatom. Az más kérdés, hogy én tudom, hol temették el Attilát, de eddig senki nem kérdezett meg róla. Ahogy én sem kérdeztem meg egy régészt sem, hogy miért kell elbutulnia a mainstream zenének. Előszeretettel ragadnak el az érzelmek, és olykor utolér a nosztalgia, amikor még nem vettünk fel telefonnal koncertet, hanem helyette idegenekkel pogóztunk. Ahogy még most is, mert régi vágású gyerek vagyok. Sör és Rock and Roll!

Szólj hozzá!