Megnyerő külső és megnyerő hang! Pedig amikor a munkájával kapcsolatban látjuk őt, akkor általában rossz híreket közöl. Tárgyilagos, mégis emberközeli. Ő Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója és szóvivője. Megpróbáltuk Győrfi Pált, az embert – és a zenészt megismerni.

Ennyi baj és katasztrófa között élni nem lehet könnyű… Hogyan tudsz kikapcsolni a mindennapokban?

Nem is biztos, hogy szeretnék kikapcsolni, mert bevallom őszintén, nagyon élvezem mindazt, amit csinálok. Persze, ha megkérdezi a feleségemet vagy a gyerekeimet, hogy ők mit gondolnak erről, akkor azt mondanák, milyen jó lenne, ha többet lennék otthon, vagy ha otthon vagyok, akkor ne az e-mailjeimet olvassam vagy a telefonomat böngésszem, hanem velük foglalkozzak… Szóval próbálok minél több időt rájuk fordítani, de mivel már 4 gyerekem van, ez azért teljes embert kíván egy apától is, nem csak egy anyától. Ugyanakkor ez a munka, a mentőszolgálat – mindannyian tudjuk – 24 órás és a hét minden napján folyik, úgyhogy a két hely között legfeljebb csak ingázni lehet. De amikor a legfáradtabb vagyok, és késő este visszagondolok a napra, akkor nem találok olyat benne, amit ne szerettem volna, vagy amit kényszerűségből csináltam meg. A fáradtságnak szerintem ez a szerencsésebb verziója.

Viszont a kérdésedben az is benne volt, hogy a lelki dolgokat – amikor sajnos gyerekek halnak meg egy balesetnél, és erről kell beszélni a híradóban – hogyan tudom feldolgozni. Azt gondolnám, hogy azokat érinti inkább ez a helyzet, akik a mentőautóval mennek ki, testközelből látják ezeket az eseteket, és ha nem tudnak segíteni egy gyereken, akkor a kezükben hal meg. Ezeket az eseteket – ha valaki benne volt ilyenben, az pontosan tudja – talán örökre viszed magaddal, tehát véletlenül sem akarom összemosni a saját munkámmal. Az íróasztalon látni egy történetet egészen más, mint ott lenni a helyszínen, de ettől még én is megszenvedem, és amióta saját gyerekeim vannak, azóta különösen érzékeny vagyok én is a gyermektragédiákra. Sokszor gondolkodom, hogy mennyit mondjak el mindebből otthon. A feleségem a már a megismerkedésünkkor tudta, hogy mi a munkám, hiszen az első randinkon már rögtön egy balesetnél voltunk… Ugyanakkor, egy mentődolgozó számára nagyon fontos, hogy legyen valaki, akinek elmondhatja, ami a lelkét nyomja.

"

Az íróasztalon látni egy történetet egészen más, mint ott lenni a helyszínen

"

Szoktál ilyenkor zenét hallgatni? Segít neked a zene a kikapcsolódásban?

Nagyon örülök, hogy erre a témára terelődött a beszélgetés, mert a zene világ életemben fontos volt nekem. Gyermekkoromban anyámék beírattak zongorázni, szóval elég sokáig  – azt hiszem, 8 évig – tanultam zongorázni. Valójában nem tanultam 8 évnyit, mert eléggé link voltam, nem gyakoroltam eleget. Mindenesetre ez elég volt ahhoz, hogy amikor gimibe kerültem, megalapítsuk a Madártej zenekart, amelyben billentyűsként játszhattam. Ez a 80-as években történt, szóval egy egészen más zenei világban, mert Magyarországra akkor még  elvétve jutottak be a zenei irányzatok. Nagy dolognak számított, hogy az Angliából Európa más részeire is átcsapó újhullám ide is elérkezett, így mi afféle rockos újhullámot játszottunk. Volt egy Stranglers nevű zenekar külföldön, hozzájuk hasonlították a zenénket azok, akik nagyon szerettek minket. Mondjuk az a három ember, mert így visszagondolva, azért elég tré zenét játszottunk.

Ezt nagyon kevesen tudják rólad…Mennyi ideig tartott a rock&roll sztárélet?

Hát, ez talán két-három évig ment, de jártuk Magyarországot, játszottunk egyetemi klubokban, nagy színpadon is voltunk, például az akkor még létező Budai ifjúsági Parkban, vagy a Hajógyári szigeten! A Hajógyárin akkor még nyoma sem volt a fesztiváloknak, de volt egy rohadt nagy színpad, és ott adott koncertet a Madártej! Ezekre büszke vagyok, még akkor is, hogyha – még egyszer mondom – a zene, amit játszottunk, szánalmas volt. Nagyjából négy ütemet ismételgettünk összesen – egyszerű volt, de élveztük! A hajógyári volt a legnagyobb színpad, amelyen valaha is játszottunk. Ehhez nem voltunk hozzászokva, mivel egyetemi klubokban játszottunk előtte: köztem, a basszusgitáros meg a dobos között volt mondjuk 10-15 méternyi távolság… Na, ez elég volt ahhoz, hogy teljesen elússzon az egész! A többiek már rég egy másik számot játszottak, amikor én még az elsőnél tartottam, de ez azt a három embert nem zavarta, aki miattunk jött oda, a többiek meg úgy sem hallották, úgyhogy nagyon jó volt!

"

A hajógyári volt a legnagyobb színpad, amelyen valaha is játszottunk.

"

Mégis, a zenész hőst lecserélted egy mentőautón száguldó hős kedvéért. Hogyan alakult ez?

Hároméves koromban döntöttem el, hogy mentős leszek, hatéves korom óta vagyok itt a Markó utcában (gyerekként segíteni jártam be), 18 éves koromtól van munkakönyvem is. Csak azért mondom, hogy nem HERO-nak jöttem, a mentőmunka izgatott, és azóta is ezt szeretem. A zenei ízlésem persze változott, de hát a zenei irányzatok is változtak a világban. Persze nincs olyan, amire azt mondanám, hogy ez én vagyok, inkább sok mindent szeretek és várom az újdonságokat. Magyar zenekarokat is szoktam hallgatni, például idén a Szigeten nem is tudom melyik nagy nevet áldoztam be, hogy meghallgassam a Kiscsillagot… Régen jártam Kispál–koncertre… meg Belgára is. Nagyon szívesen hallgatok indusztriális zenét és Depeche Mode-ot!

Nem hiányzik a zenélés?

Olykor-olykor Kanyó Peti barátommal, aki a basszusgitáros volt, fontolgatjuk, hogy majd egyszer újra összeállunk… De már így 50 felett kissé furi lenne színpadra mászni, főleg, hogy mindenki a főmentős szerepében ismeri az embert. De ha egyszer mégis felmásznánk a színpadra, akkor biztos valami újdonsággal kísérleteznénk, és valószínűleg sikerülne ismét három embert odacsalni…!

Szoktál bulizni járni?

Szeretem a Sziget Fesztivált, más nagy fesztiválokra nem nagyon szoktam járni… Persze, azért csak el kéne menni a Volt fesztiválra is, de ahhoz oda kell utazni, ott kell aludni, tehát az már neccesebb dolog! De a Sziget nekem közel van, mert a III. kerületben, Óbudán lakunk. Azért szoktam ellátogatni a fesztiválra, mert mindig történik valami,  ott ismertem meg például olyan előadókat, mint a Public Image Ltd.  (PIL), amelyben az a Johnny Rotten a frontember, aki korábban Sex Pistols-os volt. Én soha nem képviseltem ezt az irányzatot az öltözködésemben vagy az életvitelemben, de egészen rácsodálkoztam, hogy micsoda jó dolgot csináltak a nagyszínpadon. Emlékszem, hogy egy verőfényes délután koncerteztek, és én csak ott álltam tátott szájjal! Már vége volt a Szigetnek, s még mindig is döbbenten álltam azelőtt, hogy mekkora profi dolgot láttam. Azóta is hallgatom, még a gyermekeim is ismerik a dalszövegeket.

"

Emlékszem, hogy egy verőfényes délután koncerteztek, és én csak ott álltam tátott szájjal!

"

A munkahelyedre is be tudod csempészni a zenét?

Természetesen! Az irodámban is van egy kis elektromos zongora, és ha itt elcsendesülnek a dolgok, akkor néha oda szoktam… Ez a zongora képes lenne alapból arra is, hogy felvegye azt, amit játszom, de sajnos nem tudom, hogy hogyan működik, mert lekoptak már róla a billentyűk, így ha kikapcsolom, akkor nem menti el a játszott dallamokat… Persze ez nem nagy gond, mert igazából ez a kísérletezés érdekel, mindig valami új dallamot kitalálni , úgyhogy egy-egy zenei hatás, koncert vagy fesztivál után igyekszem kicsiben reprodukálni, amit ott hallottam.

Említetted, hogy gyerekkorodban zongorázni tanultál. Volt a zenetanulásnak előzménye a családodban?

Hogyne, hiszen az én szüleim zenészek voltak! Sajnos már egyikük sem él. Apukám szaxofonos, klarinétos volt, anyukám pedig zongorista. Mindkettejüknek komoly vendéglátós múltja volt, úgyhogy nekem nagyon szimpatikus mindenki, aki egy szórakozóhelyen vagy valamilyen vendéglátó egységben játszik. Azt gondolom, hogy nagyon tehetséges zenészek vannak köztük, noha a világ változása tönkretette ezt a szakmát. Így, ha bárhol összefutok ilyen értékes művész emberekkel, legyen az egy kis jazzklub vagy vendéglő, akkor mindig nagyon örülök nekik – és közben a szüleimre is gondolok. Ilyenkor csodálatosan érzem magam!

Köszönjük az interjút, és ha egyszer tényleg összeállna a legendás Madártej Zenekar, akkor a deadlenskult.hu elsőként fog hírt adni róla!

A szerzőről

Kupsza Péter „Kupicza” vagyok, és mint egy másik híres Péter (a Pán), én sem tudtam felnőni soha! Járom a fesztiválokat, koncerteket immár 20 éve! Abszolút laikusként még mindig a rajongói oldal dominál bennem, bár számos zenész barátom és ismerősöm van! És mivel megrögzött dumagép vagyok, szeretek beszélgetni is ezekkel a zenész barátokkal, road barátokkal és mindenki mással, aki ebben a világban dolgozik!

Szólj hozzá!